 previous article in this issue | next article in this issue  |
|
Document Details : Title: Suffixes casuels et postpositions en hongrois Author(s): CREISSELS, Denis Journal: Bulletin de la Société de Linguistique de Paris Volume: 101 Issue: 1 Date: 2006 Pages: 225-272 DOI: 10.2143/BSL.101.1.2019827 Abstract : Cet article situe d’abord les suffixes casuels dans le cadre général de la flexion nominale du hongrois, et montre notamment que ces suffixes ne possèdent pas tous au même degré des propriétés de morphèmes liés. Par ailleurs, en dehors de l’impossibilité de coordonner directement entre eux deux suffixes casuels, la place occupée par ces suffixes dans l’architecture du groupe nominal est identique à celle qu’occupent les postpositions de la classe illustrée par mögött ‘derrière’. Ces postpositions sont caractérisées par le fait qu’elles possèdent une flexion en personne. Or les suffixes casuels, à la seule exception de l’accusatif, sont incompatibles avec les pronoms personnels, et dans les conditions où on s’attendrait à voir apparaître un pronom personnel fléchi en cas, on trouve un mot qui a l’apparence d’une postposition fléchie en personne. Les suffixes casuels autres que l’accusatif sont donc en distribution complémentaire avec des postpositions nécessairement fléchies en personne. Compte tenu de la ressemblance de forme qu’il y a, en dehors du superessif, entre le suffixe casuel et la postposition correspondante, on peut envisager de poursuivre l’analyse en posant que le hongrois a un seul véritable suffixe casuel (l’accusatif), ou peut-être deux (l’accusatif et le superessif), les autres étant en fait la forme clitique de postpositions. This article first examines the morphological status of case suffixes within the general framework of Hungarian noun inflection, showing in particular that they differ in the extent to which they possess properties characteristic of bound morphemes. Attention is drawn to the fact that, apart from the impossibility to directly coordinate two case suffixes, the position occupied by case suffixes in the architecture of the noun phrase is identical to that occupied by postpositions of the type illustrated by mögött ‘behind’, whose characteristic feature is that they can be inflected for person. In addition to that, with the sole exception of the accusative, Hungarian case suffixes are incompatible with personal pronouns, and, in conditions in which one would expect the use of a personal pronoun inflected for case, Hungarian uses words morphologically identical to postpositions inflected for person. Case suffixes are therefore (with the exception of the accusative) in complementary distribution with postpositions necessarily inflected for person, and, (with the exception of the superessive) the resemblance between each case suffix and the corresponding postposition is transparent. On this basis, it may be argued that Hungarian has only one true case suffix (accusative), or perhaps two (accusative and superessive), and that the others are in fact the clitic form of postpositions. Ez a tanulmány elöször is belehelyezi az esetragokat a magyar nyelv névszóragozásának általános kereteibe, és rávilágít többek között arra, hogy mindegyik rag nem ugyanolyan mértékben rendelkezik a kötött morfémák tulajdonságaival. Másfelöl megmutatja, hogy az esetragok közvetlen koordinációjának lehetetlenségén kívül, az esetragoknak a névszói csoport felépítésében elfoglalt helye azonos a mögött által illusztrált osztály névutóinak pozíciójával. Ezen névutók jellemzöje, hogy személyraggal vannak ellátva. Márpedig az esetragok — a tárgyeset egyetlen kivételével — összeférhetetlenek a személyes névmásokkal, és olyan feltételek között, ahol esetragot viselö személyes névmás megjelenését várnánk, személyraggal jelölt névutó külsejével bíró szót találunk. A tárgyeseten kívüli többi esetrag tehát kiegészítö eloszlásban áll a szükségszerüen személyraggal felruházott névutókkal. Figyelembe véve az esetragok — kivéve a superessivus — és az azoknak megfelelö névutók közötti alaki hasonlóságot, az analízis folytatását alapozhatjuk arra, hogy a magyar nyelvnek tulajdonképpen egyetlen egy igazi esetragja van (tárgyeset), vagy esetleg kettö (tárgyeset és superessivus), és hogy a többi esetragok lényegében névutók klitikus formája. |
|
